Search
  • Schuszter Péter

Infarktus és a halál

Ha az infarktusról beszélünk nem szabad szó nélkül hagynunk a halál, halálozás kérdését. Meggyőződésem, hogy őszintén kell erről beszélni, nem szabad elsiklani felette. Amikor jó néhány évvel ezelőtt diagnosztizáltak nálam magas vércukorszintet, és az orvosnővel beszéltem arról, hogy diétával, fogyással, sporttal megpróbálom ezt visszaszorítani, és arról esett szó, hogy mi lesz, ha nem sikerül, ő mondta ki nekem először a szemembe, hogy akkor a végkifejlet a halál. Ez a kijózanító szó volt az, aminek révén sikerült is megugranom ezt a lécet. Akkor ez a szó egy hatalmas pofont is jelentett nekem.

A szív és érrendszeri betegségekben hal meg világszerte és hazánkban a lakosság legnagyobb része.

Bár a statisztikák némiképp különbözőek, de 50 % feletti az ebből fakadó halálozás. Évente hozzávetőleg 15 ezer főt kezelnek hazánkban szívinfarktussal. Azokat, akik bekerülnek a kórházba, nagyon nagy valószínűséggel meg is mentik. A műtéti halálozás 4-6% körüli. A beavatkozást követő 30 napon belül azonban a betegek halálozása már 10-11% körüli, míg 1 éven belül már 20-24%-os.

Ilyen módon a katéterezést követően nagyon fontos az, hogy hogyan folytatod tovább az életet. Nyilván nagyon sok mindenben meg kell, hogy változtasd a szokásaidat.

Amikor megkaptam a zárójelentést, az orvos el kezdte sorolni, hogy ha azt a gyógyszert nem szedem, akkor mikor halok meg, ha azt nem csinálom, akkor hogy fogok meghalni. A kórházi bent létem alatt pedig tudatosították bennem, hogy hatalmas szerencsém volt, és nagyon közel álltam a halálhoz. Második éjszaka is életveszélyes szívritmuszavaraim voltak. A végére már-már immunissá váltam a halálnak az említésére.

Ezek olyan tények, amiket, nem igazán veszünk komolyan, nem igazán tudjuk a súlyát megfelelő helyen kezelni. Az is lehet, hogy csak én éltem egy kockázatos életet, amikor figyelmen kívül hagytam azt, hogy milyen következményei lehetnek annak az életnek, amit folytatok. A jövőre úgy tekintek, mint életem egyik legnagyobb kihívására, amikor olyan módon kell folytatnom a mindennapjaimat, ami életem legnagyobb változása lesz.

Az eddigiekben naponta egy fél gyógyszert szedtem, jelenleg napi 8 gyógyszert kell bevennem. Ezek között van olyan, amit el lehet majd hagyni, de van, ami életem végéig el fog kísérni. Emellé jön az életmódváltás, ami mostantól örök életre szóló projekt.

A kórházban volt egy szív-ultrahang vizsgálatom, ami kiderítette, hogy az infarktus olyannyira megtépázta a szívemet, hogy jelenleg csak 60-70%-os kapacitással működik. Sajnos olyan volt az infarktus lefolyása, ami nem jellemző, olyan kiterjedt volt az érelzáródás, ami nem várt pusztításokat eredményezett. Ez azt jelenti, hogy a bal kamra közepesen csökkent funkciójú jelenleg. Hogy ez már így marad-e, avagy javítható-e nem tudom. A bal kamra biztosítja a vér pumpálását. Remélem, hogy javítható még a kapacitás, remélem, hogy nem arról van szó, hogy elpusztultak a szívizmok, hanem arról, hogy úgynevezett hibernált szívizom alakult ki. Remélem a következő időkben választ kapok ezekre a kérdésekre.

A kórházból való távozásomkor sok tájékoztatással nem láttak el, és csak utólag tudtam meg azt is, hogy mindenkit, aki átesik infarktuson, államilag fedezett rehabilitáció illeti meg. Azért kellene, hogy ilyen rehabilitáción részt vehessenek a betegek, mert ott lehetne megkérdezni azt a millió kérdést, amire jelenleg nincs lehetőség. Mikor és mennyit mozoghatok, mennyit kell pihennem, kell egyáltalán pihennem, a stenttel kapcsolatos kérdések, és egyebek. Nyilván lelki jellegű rehabilitációra is szükség lehet a betegek jelentős részének. Szerencsére nekem erre nincs szükségem.

183 views0 comments