Search
  • Schuszter Péter

Rehabnapló 3. – nyugalom a parton

Ülök a padon, a Tagore sétányon. Előttem 5 méterre a vízpart. Délelőtt 10 óra van, nyugalom. Bár úgy tűnik nekem, hogy egyébként sincs hatalmas nyüzsgés a Balatonon. Talán azért mert még nincs főszezon, talán azért mert félnek az emberek még mindig a vírustól.

Két horgász épp arról beszél, hogy milyen a kapás, és tegnap milyen jó napjuk volt. Néhányan kocognak, néhányak kézen fogva andalognak. Totális nyugalom. Nézem a tavon úszkáló kacsákat, nézem a kecses vitorlásokat. Nagy szél nincs nekik, inkább pihengetnek a vízen. Szembe velem a Tihanyi Apátság csodálatos rajzolata.

Mindenki és minden nyugodt, teljes csend és béke honol. Azon gondolkozom, hogy mikor voltam utoljára így, egyedül, minden zajtól, stressztől, rohanástól mentesen bárhol is. Mikor álltam meg egy rövid időre úgy, hogy nem járt semmi azonnal megoldandó feladat a fejemben. Lehet, hogy ez hiányzott az elmúlt évekből? Lehet, hogy az hiányzott, hogy nem álltam meg, és nem ünnepeltem önmagamban? Máté hívta fel erre a figyelmemet. Akkor éppen feltettem egy polcot, és ő megkérdezte, hogy megnéztem, jó lett? Én meg mondtam, hogy hát persze, de különösebben nem csodáltam meg. De igaza van, minden eredményünket, meg kell csodálnunk, meg kell ünnepelnünk, és nem csupán egy olyan feladatnak kell tekintenünk, amit azonnal követ a másik.

És igen, ez hiányzott.

Közben az előttem lévő pecás fog egy jó nagy keszeget. Ő is egyhangúan veszi tudomásul, pedig ezt is lehetne csodálni, ünnepelni.

Mikor voltam utoljára így a Balatonnál, vagy bárhol másutt? Vagy családdal, gyerekekkel voltunk, vagy munka kapcsán. De úgy, hogy ne lett volna valamiféle stressz, úgy évek, évtizedek óta nem. Mindig úgy kapcsolódtam ki, hogy közben emaileket néztem, aggódtam, hogy valami nem oldódik meg nélkülem.

És most itt ülök, és nézem a csillámló vizet, nézem a hajókat és a pecásokat. Jellemző, hogy soha nem értettem miért is jó horgászni. Apukámmal kisgyerekként sokat jártunk nagymamámék falujának „kanálisához” pecázgatni. Fogtunk snecit, néha-néha veresszárnyú keszeget. De ma nem tudnám elképzelni, hogy órák hosszat várjak, hogy mikor lesz kapás. Én nem ez a türelmes, nyugodt típus vagyok. De most itt az idő lenyugodni. Itt az idő, itt a lehetőség.

Hát ezért is jó ez a rehabilitáció, átgondolhatod a dolgaidat, átgondolhatod az életedet, és a lehetőségeidet.

Időközben kezd megélénkülni a sétány, lehet hétvégére mégis sokan lesznek Füreden. Pedig olyan nagy nyugalom volt még egy órával ezelőtt.

379 views0 comments