Search
  • Schuszter Péter

Vigyázat, sugárzok!

Két hete még fogalmam sem volt arról, hogy létezik nukleáris medicina. Pedig már elég régóta működnek ilyen jellegű ellátó helyek. Ráadásul egy magyar Nobel-díjas vegyész, Hevesy György nevéhez fűződik az itt alkalmazott módszer kidolgozása és klinikai alkalmazása.

Érdekesség, hogy elneveztek róla egy krátert és egy kisbolygót is 10444 de Hevesy néven.

A lényeg, hogy radioaktív anyagokat bejuttatva a testbe különböző nyomjelzések révén következtetéseket vonjanak le a szervek, szövetek funkcióira vonatkozólag.

Tegnap kellett visszamennem a Honvéd Kórházba amiatt, hogy egy ilyen vizsgálattal megállapítsák azt, hogy mi van azzal az érrel, amiről látszik, hogy valami gond van vele, valamiféle szűkület van benne. Vajon meg lehet-e gyógyszeres kezeléssel ezt az eret gyógyítani, vagy újabb stent beültetésre van szükség. Remek, hogy négy stent beültetése után is elképzelhető, hogy még egyet fognak beültetni. Ami megnyugtat, hogy állítólag léteznek olyan páciensek, akik több mint 50 ilyen kütyüvel élnek.

A doktornő, aki a vizsgálatot végezte nagyon kedves volt. Elmagyarázta, hogy kétfajta vizsgálatra kell sort keríteni, és ez eltart 6-7 órán keresztül. Az egyik egy nem terheléses jellegű EKG képalkotó vizsgálat, amely megmutatja, hogy mennyi szívizom halt el, és mennyi az, amelyiket újra lehet építeni. A másik egy terheléses EKG-t szimuláló vizsgálat, ami valóban az érfal károsodásának súlyosságát tudja megállapítani. Azonban eléggé megdöbbent, amikor közöltem, hogy másfél hete volt szívinfarktusom. Terheléses EKG-t nem lehet infarktus követően 3-4 héten belül végezni.

Már én is olvastam erről, de gondoltam, hogy egy ilyen szimulált vizsgálat nem ugyanaz, mint a normál terheléses EKG. Egyből konzultált több kardiológussal, akik teljes mértékben megerősítették az általa gondoltakat. Ja és ez csak véletlenül derült ki, mert a beutalóra a doki, aki egyébként a zárójelentést kiadta, és elég kurtán-furcsán bocsátott el, elfelejtette ráírni ezt a tényt. Hogy gondolta ezt vajon az az orvos, hogy gondolta, hogy lehet ilyet csinálni. Felmerül bennem, hogy mi lett volna, ha megcsinálják ezt a vizsgálatot? Szerencsére nem csinálták meg, ismét szerencsém volt.

Megkaptam a radioaktív anyagot injekció formájában, és doktornő egyből jelezte, hogy most már sugárzok. Rajta egy különleges mellény volt, ami ha 1 méternél közelebb jött hozzám, elkezdett csipogni, ami jelezte, hogy nagyjából egy méteres távolságon belül van a sugárzási epicentrumom. Terhes anyákkal, csecsemőkkel, kis gyerekekkel szigorúan tilos érintkezni, de egyébként sem ajánlatos ezen a napon ölelkezni bárkivel is.

A kórházi napokat követően a Covid miatt kellett teljesen elkülönülten léteznünk otthon, éppen ma lett volna az első nap, hogy együtt lehetünk, átölelhetjük egymást, hát nem, most a sugárzásom miatt nem lehet. Kicsit már kezd nehézkes lenni, mi jöhet még.

Mindenesetre a képalkotó vizsgálat 15 perces művelete elsőre nem sikerült, majd másodszorra sem. Szerencsére harmadik nekifutásra sikeres volt, és két napon belül már meg is kapom az ezzel kapcsolatos leleteket, és pár hét múlva mehetek vissza a terheléses vizsgálatra.

179 views1 comment